Penna kézbevétele és letétele: 2004. január 19.
Jogok: Ezennel cáfolok minden olyan vádat, miszerint mindennek bármi köze lenne a Harry Potter - tagadáshoz.
Figyelmeztetés: R; a mű szexuális utalásokat tartalmaz
Megjegyzés: Az író egy percig nem tagadja, mennyire imádja a Tekergőket, és milyen szívesen írja le párbeszédeiket és legapróbb cselekedeteiket! Reméli, hogy Ők viszont szeretik!

Az ajtó halk nyikorgással nyílt ki. Mozdulatlanná merevedtem.

- Te jó ég! Milyen sötét van itt?! - Sirius lépett a hálótermünkbe. Egyszerre valami hatalmasat koppant. - Áh! Ki rakta ezt ide?

- Hm... - dünnyögtem halkan.

- Hát, itt vagy, Remus? Téged kerestelek! Alszol? - hangja földerült, de hallani lehetett, hogy vakon tapogatózik a sötétben.

- Hm... - mormoltam tovább, mint aki félálomban van.

- Engem nem tudsz átverni! Ilyen hangzavarban senki sem képes aludni... - érződött a hangján, hogy vigyorogva mondja ezt, majd dühösen fölkiáltott: - Basszus! Mindjárt hasra esek! Csinálok egy kis fényt...

- Ne... Azt akarod, hogy megvakuljak? - szóltam kérlelve.

- Háhá! - nevetett föl diadalmasan - Feltűnően érthetően beszélsz ahhoz képest, hogy alszol! És azt se tudtam, hogy nyitott szemmel szoktál...

- Sirius, fáradt vagyok... - nyögtem álmos hangon - Tudod jól, hogy engem nem zavar a zaj.

- Még az se érdekelne, ha egy sikítószellem bőgne az ablakod alatt, ismerlek. De a lelkiismereted igazán megszólalhatna! - hallottam, hogy lassan az ágya környékére ér.

- Miről beszélsz? - kérdeztem fáradt és értetlenül.

- James megnyerte a házkupát és...

- A csapat nyerte meg! - vágtam a szavába nyomatékosan.

- Jó... - folytatta megadóan - Szóval a csapatunk megnyerte a házkupát, mindenki lent mulat, - közben cipőit a földre dobta - Te pedig itt fekszel!

- Most Te is itt vagy, Sirius... - szóltam halkan.

- Ja, de én eddig lent buliztam a többiekkel és... - hirtelen elhallgatott és halottam, hogy tapogat valamit - Ez az én ágyam?

- Ha össze van gyűrve az ágynemű, és ezer kacat hever rajta kupacokban, akkor igen. - feleltem nyugodtan.

- Ha-ha-ha! Holdsáp!? Te már megint feldobtad a hangulatot! - mondta az eddiginél is hangosabban. Nem bírtam megállni mosolygás nélkül. - Nos? Megmagyaráznád?

- Fáradt vagyok, Sirius... Hagyjál, jó? - kérleltem halkan a sötétséget, arra nézve, ahol Sirius körvonalait véltem felfedezni. Lassan lefeküdt.

- Nagyon sötét van! - kiáltott föl - Nem találom a párnám!

- Talán, ha rendesen beágyaznál!? - förmedtem rá - Olyan rendetlen vagy... - szóltam kissé megenyhülten.

- Á! Megvan! - kurjantott föl vidáman.

- Remek! Akkor aludhatunk végre? - kérdeztem reménykedve.

- Te aludjál! Ne járjon a szád! - szólt rám vidáman.

- Tudnék, ha nem beszélnél folyton! - feleltem türelmetlenül, mint egy csintalan kisgyereknek szokás.

- Te mondtad, hogy - sipítozva folytatta - "Óh! Én olyan jó alvó vagyok!"

- Figyelj! Most aludni jöttél föl, vagy engem piszkálni? - szóltam türelmet vesztve, de mosolyogva.

- Oké, abba hagyom, kussolok, ígérem. - felelt sajnálkozva.

- Nagyon szépen köszönöm! - reagáltam kimérten és hálásan. Jó ideig néma csend volt, a fülem szinte már zúgott. A mennyezetre pislogtam és hallgattam Sirius mocorgását.

- Óh... - sóhajtottam föl egyszerre.

Sirius megrezzent az ágyában.

- Mi van, Remus? - kérdezte kicsit mérgesen.

- Semmi... - vágtam rá.

Egy ideig csend volt, majd:

- Uh... - nyögtem halkan.

- Holdsáp!? - Sirius egyre hangosabban szólított meg.

- Igen? - kérdeztem értetlenséget színlelve.

- Minden rendben? - érdeklődött nyomatékosan.

- Igen, persze... - feleltem úgy, mintha nem érteném, miért kérdezi.

Sirius mocorogva a másik oldalára fordult és szipogott néhányat, majd halkan kifújta a levegőt száján. Én halkan nyögdécselni és sóhajtozni kezdtem. Barátom ismét ingerülten megmozdul, de most nem szólt semmit. Halkan nyöszörögtem a mennyezetnek. Nem bírtam visszafojtani.

- Remus! Mit nyögdécselsz!? - barátom hangja fájdalmasan törte meg a viszonylagos csendet.

- Bocs... - vetettem oda elhalón.

- Áh, mindegy... - le mertem volna fogadni, hogy pár méterre tőlem Sirius ingerülten legyintett rám egyet.

Egy darabig csend volt, amíg bírtam. Nem tartott sokáig.

- Úh... - fújtam ki magamból a kéjes nyögést.

- Na! Ebből elég! - csattant fel Sirius - Remus! - megéreztem magamon a tekintetét. Tudtam, pont felém néz. - Engem nem zavar, ha maszturbálsz, de lehet azt csendesen is! Ettől még a holtak is feltámadnak...

- Sajnálom... - suttogtam bocsánatkérően.

- Mondom, semmi baj, csak csendesebben! - ismét másik oldalára fordult és kicsit halkabban szitkozódni kezdett, de úgy, hogy biztosan halljam – Még hogy fáradt?! Ehhez persze van ereje!

Nem reagáltam rá. De bárhogy is próbáltam, nem tudtam visszafogni magam. A gyönyör közeledett. Egyre szaporábban vettem a levegőt, takaróm ütemesen mozgott föl és le.

- Óh... Istenem! - nyögtem hátraszegett fejjel.

- Remus! - ordította Sirius - Örülök, hogy jó Neked, de... Áh, mindegy! - intett le ismét a sötétségben és dobálta magát egy darabig.

Jólesően fújtam ki a levegőt és belemosolyogtam a feketeségbe. Vágytól fűtött forró testemen lassan peregtek le az izzadtság cseppek. Karomat fejemhez emeltem és sóhajtozva a hajamba túrtam. Próbáltam minél csöndesebben lélegezni, hogy halljam, barátom alszik e már.

Pár perc múlva ütemesen szuszogni kezdett.

- Sirius! Alszol? - suttogtam reménykedve.

Nem jött válasz. A biztonság kedvéért még egyszer megszólítottam.

- Sirius!

Barátom azonban nem felelt, csak lassú, ritmusos szuszogása törte meg a csendet.

- Te nem vagy normális... - suttogtam be mosolyogva Perselusnak takaróm alá.