Consolamentum

2. fejezet

A világoskék autó küszködve kapaszkodott fel az emelkedőn, ide-oda rázva négy utasát. A kocsit vezető férfi hanyagul könyökölt a párkányon, és hunyorogva figyelte az utat. Élvezte, ahogy a lehúzott ablakon át besüvít a szél.

Hitvese mellette ült. A nő feltolta a feje búbjára a napszemüvegét, és hátrafordult lányaihoz.

- Kicsim, biztos jó ötlet volt elhoznunk azt a sok csigát? - mérte végig a hatalmas befőttesüveget, melyet kisebbik gyermeke szorongatott.

Az üvegben víz lötyögött, benne pedig meztelen csigák fulladoztak.

- Hát persze, mama! Látogatóba jönnek az én csigacsaládomhoz.

A nő kérdőn férjére pillantott, de az nem szólt semmit. Petunia szeme azonban irigykedve megvillantak, ahogy anyjuk ismét csak a kis Lilyvel foglalkozott.

- Nézd, mama, milyen szép kagylókat szedtem neke-…

- Nagyon szépek, édesem - fordult újra előre a nő. Visszatette az orrára a szemüveget.

Petunia csalódottan pillantott a kezeiben szorongatott, gondosan megtisztított kagylókra, majd lefelé görbülő ajkakkal eltette őket szoknyácskájának zsebébe.

Ahogy megérkeztek a szerény nyaralásból, a család fáradtan letelepedett a nappaliban - Lily kivételével.

A kislány kiment a hátsó udvar sarkába, ahol játszani szokott. Vitte magával frissen szerzett állatkáit, hogy bemutassa őket az otthoniaknak. Nevetgélve tett-vett, beszélgetett velük, mikor észrevette, hogy a túlsó oldalról valaki félrebillenti a kerítés palánkját. Sötét, kócos hajat és kíváncsi szemeket pillantott meg.

- Szia Riri - köszönt Perselus.

- Jól van, csúfolódj csak - vágott dacos képet a kislány.

- Mit csinálsz?

- Játszok a csigáimmal.

Perselus egy ideig némán leste a nyálkás állatokat.

- A mamám is tud csigákat varázsolni - mondta halkan.

- Tényleg? - kuporodott elé Lily.

Nagy, zöld szemei érdeklődve vizslatták a fiú sápadt arcocskáját.

- Igen. A mama boszorkány.

A lány lebiggyesztette az ajkát és tekintetéből eltűnt a csodálkozás.

- Na persze. Az enyém meg tündérke.

Felállt, és megindult a ház felé.

- Bebizonyítom! - kiáltotta utána a fiú.

Lily még másnap is haragudott kicsi szomszédjára, amiért az ilyen csúnyán át akarta verni.

- Édeseim! A konyhában leszek! - kiáltott lányainak Mrs. Evans. - Nem hagyhatom itt a süteményt. De nehogy nekem valami butaságot csináljatok! Rendben?

- Jó, mama! - hallatszott Petunia engedelmes hangja az emeletről.

Lily fitymálva a ház felé fordult, majd folytatta útját a kertbe.

- Riri? Itt vagy? - suttogta valaki a palánkon túlról.

- Mit akarsz? Hagyjál békén! - rivallt rá a fiúra az.

- Nem akarod megnézni a mamám varázspálcáját?

Lily megtorpant. Igyekezte legyűrni magában a kíváncsiságot, de nem sikerült. A hibás léchez lopakodott, és átkukkantott a szomszéd kertbe.

- Elcsentem a konyhából - mutatta a pálcát Perselus.

A két gyermek áhítattal méregette a szépen megmunkált darabot, annak faragott nyelét, lakkozott testét.

- És mit tud?

A fiú megvonta a vállát.

- Mindenfélét.

- Mutasd!

Perselus megmarkolta a pálcát a nyelénél, és suhintott vele.

Váratlanul sáros homokszerű, undorító folyadék kezdett spriccelni Lily füleiből. A kislány sikoltozni kezdett, és fel-alá rohangált a kertben ijedtében. Perselus úgy megrémült, hogy elejtette a pálcát, és visszaszaladt a házukba.

A kiabálásra azonban már szüleik is felfigyelek.

Eileen Piton kirontott a hátsó ajtón. Meglátta a kerítés tövében a pálcáját, és összeszűkültek a szemei.

- Perselus! - kiáltotta el magát fenyegetően.

Közben odarohant a kerítéshez, felkapta a fegyvert, és átlesett a szomszédba. Látta, hogy Mrs. Evans rémülten ölelgeti síró gyermekét, és mindkettejük ruháját valamilyen visszataszító ragacs borítja. Pöccintett egyet a pálcájával, úgy, hogy ne vegyék észre, mire a spriccelés elállt.

- Hívjak orvost, Cecile? - kérdezte aggódva.

- Igen, kérlek! - kapta ölébe Lilyt édesanyja, és berohant vele a házba.

Eileen, miután telefonált, keresni kezdte fiát. Az a szobájában kuporgott. A nő fenyegetően becsukta az ajtót maga mögött.

- Nem szégyelled magad, ellopni a varázspálcámat? - sziszegte sápadtan. - Komolyabban meg is sérülhetett volna!

- Nem akartam bántani! Csak… - dadogta Perselus. - Én is akarok varázsolni!

- Majd adok én neked mágiát, te!

Elkapta a fiút, és olyan könyörtelenül elfenekelte, hogy két házzal arrébb is lehetett hallani a jajgatását.