AZ ÉLET SHOW-JA - MEG A SZEKRÉNYÉ

Nem tudom, mi a fenéért vettem a fejembe, hogy Fatime majd segít. Segít a lóf... vagy inkább kentaur az a ló? Közel jár... Elvégre itt sétálok a TF közelében alias Tiltott Rengeteg. Mit sétálok, repülök, futok, szaladok, és minden rokonítható ige, amit az angol nyelvkalauzok mindig úgy sietnek olvasóik orra alá nyomogatni. Tudom, mert Fatiménak van olyan, pár éve még azt sem értette meg, hogy ,,átlavírozhatatlan”.

Szóóval, átirányítva magam a lényeghez, ami könnyezni való módon most az STK témazáró, eltűnődöm az 1/b kérdésen. Ami azért páratlan teljesítmény, mert még ki sem kaptuk a lapot. Nem, én előre elképzelem a pillanatot, ahogy meglátom a nevemnek tartogatott vonal alatt, hogy 1/b, és összeszorul a gyomrom, mert egy árva (b) betűt sem tanultam erre a témazáróra. Akkor meg hogy lenne esélyem megválaszolni akár az első kérdést, akár a másodikat, akár... akár. Azt meg tudom, hogy a B csoportban leszek, ha a professzor csoportokat csinál (és nem a családi szaporulatra gondolok), valahogy mindig az ablak felől ülök, és oda jön ki a B.
B mint buta. Professzor úr kérem, én készültem. De hát beskatulyázott ezzel a hülye jelzővel, ami a buta, látja, még szinonimája is a saját jelzőjének, és... hát kérem, nem írhatnék inkább mondatelemzésből?

Belépve a terembe egyből megtámadom azokat, akiket barátnőmnek nevezek. Azért állok ilyen pesszimistán a dolgokhoz, mert minden dolgozat előtt felbomlik a társadalmi rend, felszakadnak az idegdúcok, megszűnik az ózonréteg, és ember embernek vérfarkasa lesz. Tehát ki kell faggatnom ezt a két vérfarkast, mit tudnak.

Hadititkokhoz méltón viselkednek, vagyis nem tudnak/mondanak egy büdös szót se. Itt ma nem lesz masszázskabin, ha nem ügyekszem egy kicsit! Csak tudnám, anyáék miért kötik mindig tanulmányi eredményhez a nyüves havi egyszeri ajándékukat!

Éééééééééés – tádáám! Elindul a fejemben a belső zene, a fejem a ritmusra oldalra fordítom, szemfestékem parancsra megcsillan a napfényben – elérkezett a pillanat, igen, látom a megoldást minden problémámra.

Severus.

Sajnos bizonyos előkészületeket meg kell tennem, mielőtt közlöm vele, hogy nekem fogja adni a dolgozatát. Tehát most kirohanok a klotyóba.

Odabent aztán fájdalmas műtéten megyek keresztül. Istenem, olyan régen láttam magam smink nélkül! Reggelente igyekszem nem odanézni, mikor felkenem, nehogy már hat év után bőrszínűnek lássam magam! Talán e miatt a dekoncentráltság miatt nem szokott sikerülni tökéletesen.

Most azonban éppenséggel a reggeli előkészületek ellentétét végzem. Nem, nem visszafelé pisilek, a sminket mosom le. Hosszas dörzsölés és önkínzás után sikerül egészen szűziesen kinéznem, ártatlan és egyszerű, bár kissé kialvatlan lánynak. Sőt. Leánynak. Lánykának. Leánykának. Neee... ki hitte volna, hogy ezek a kifejezések gyomorfájdalmat okoznak?
Biztos forrásból tudom, hogy Severus elítéli a nők mesterségesen előidézett, társadalmilag elvárt életvitelét. Kellemesen fog csalódni, ha mellé ülök. Bizonyára csöpögni fog a meghatottságtól; szerintem a haján kezdi.

Mivel a padok szorosan össze vannak tolva, és csupán két oszlopot alkotnak az ablak, illetve az ajtó oldalán, nem nehéz úgy Sev mellé ülnöm, hogy ne tűnjön nyomulásnak. Elvégre mögöttem Fatime, kicsivel előttem pedig maga Lucius Malfoy. Maga Lucius Malfoy, nagybetűkkel, ugyanis hamarosan megházasodik, és én ilyen embert élőben még nem láttam. Jól meg kell nézni, hogy tudjam, hogy néz ki egy halálraítélt. Egy szép halálraítélt, egy perverz mártír, egy...
Becsöngettek.

Severus ezt a pillanatot választotta arra, hogy megvakarja az orrát a pennájával, majd elnyomva egy ásítást a könyvébe temetkezzen. De nem volt igaza, potom nyolc perc késéssel máris megjelent a tanár. Csapzott, mint mindig, egész csinos, mint mindig, és volt griffendéles, mint mindig. A lányok nem mernek felsóhajtani, ahogy becsapja az ajtót és a katedrára vágtáz, talán mert Sev meg szokta jegyezni, merről jön a hang, és szükség esetén csúnyán hivatkozik is rá. Vagy talán mert a tanár úr úgyis meleg. Ez a hír hetedhétRoxfortot bejárta, és – szinte nonverbális varázsütésre – jelentősen megcsappant a szülői tájékoztatókra járó anyukák száma.

És megnőtt az apukáké.

No mindegy, a lényeg, hogy Sev mellettem ül. Ezzel se gyakran kérkedem, de most – elismerő pillantásokat kapok, és még valamit, ami –hm- kifejezetten irigykedésnek tűnik. Csak az a furcsa, hogy Fatimétől jön, akinek édesmindegy, milyen jegyeket kap... na meg az is furcsa, hogy ő mögöttem ül.... akkor én honnan látom, milyen képet vág?
- Miss Drauss, forduljon előre!
Á igen. Köszönöm, tanár úr.

Severus nem nyilvánít véleményt, többre tartja ő magát annál. Inkább továbbra is a könyvébe merül, de olyan furmányosan teszi, hogy egészen úgy tűnik, mintha a pad belsejét szuggerálná. Ha belegondolok, talán nem is olyan jó ötlet, hogy eldugta a könyvet, úgy értem, ki akarja, hogy több évre elkönyveljék, mint... khm... a szemmelverés nagymesterét? Egészen olyan, mintha az ölét bámulná...

- Miss Drauss...

Jobb, ha nem is mondja, mit ne csináljak, azt hiszem, tudom, minek látszott. Bocsi, Severus, a megkezdett szemmelverésért.

- Akkor amit megbeszéltünk. Harminc percük van rá, amiből negyven letelt, nyomás!

Néha az az érzésem, ha nem lenne szexi, nem tudnánk elviselni. Csapkodja az ajtókat, késik, és nem engedélyezi a szabados nemi életet az óráján. Ráadásul feketében jár, tehát nem fogjuk elmélyíteni a kapcsolatunkat divattippek cserélése terén sem.

Óvatosan oldalra sandítok, aztán a lapra, amit időközben elém röptettek. Mégis mit írjak erre? Áhá. Vagyis B.

Ráfirkantom díszes, nagy betűkkel: Sandra Drauss. Aztán meglesem Snape dolgozatlapját, jól írtam-e.

Nem, a fenébe is, már a név kérdésen elcsúsznék, hehehe. Na jó, természetesen a nevét nem lesem le, de minden mást igen, hacsak nem akar ömlengő utóiratot alkotni a tanár úr szép szemeiről.


Sev persze rajtakapott, és igen gyilkolósan néz – ha belegondolok, ez az emberek nagy részére hatni szokott – én vagyok a nevető kisebbség. Máshol külön jogokat kapnék, és pluszpontot a felvételi eljárásokon, és...

Sev beleszúrta a pennáját a karomba.

Még jó, hogy viszonylag gyengéd a hegye, de a gesztust felírom a sérelemlistámra. Gyilkossági kísérletek ellenem 1977 című aktám első pontja lesz, írta Sandra Drauss. Snape tehát máris nyomott hagyott a világban, és meg sem kellett mozdulnia – azon kívül, hogy csinált egy két napon túl gyógyuló kis lyukat a felkaromra. Heh, megjelölt. Vízcsap vagyok.

Az, hogy kaptam még egyet, az ismételt puskázási kísérleteimnek szól, vagy csak jólesett neki az előző? Annyira szívemre veszem az ügyet, hogy ,,elfelejtem” a szokásos átfogalmazási tranzakciót – vagy észreveszik, vagy nem, hogy ugyanolyan a dolgozatunk. Ha igen, úgyis mindketten egyest kapunk, mert egyenlők a feltételek... ki tudja, melyikünk szavahihetőbb? Vagy inkább, hogy melyikünk kevésbé az?

Átcsúsztattam a bal kezem a combjára, hátha megbocsát nekem. Kivételesen az arcát figyelem, hátha látszik rajta enyhülés, esetleg valami olyasmi, hogy ,,még egy kicsit feljebb, és a szorgalmi feladatot is megoldom neked”.

De nem, semmi ilyesmi, sőt Sev kissé kifacsart pózban átnyúl bal kezével a jobb combjához, csak azért, hogy leszedje magáról a kezem, miközben a jobbjával szorgalmasan körmöl. Komolyan, le se néz rám. Meg fel se. Semelyik részemet sem nézi. De nagyon ír.

Jól van, édesem... Ha megtanultam volna az anyagot, tudnám, sőt ha csak kinyitottam volna, tudnék legalább három kérdést (és talán választ is), de lehetnél humánusabb embertársaiddal, most megbűnhődsz. Tovább másolok, fogcsikorgatva, elkeseredetten, mert közben Snape elkapta a bal kezem, és erősen szorítja, szorongatja, gondolom, jelzi, hogy ne puskázzak róla. During this maga elé húzza a lapot, eltávolodik tőlem, én feltűnésmentesen követem, és dühödten a nyakába szuszogok.

Óra végén már egy nagyon meggörnyedt Snape és egy elkékült kezű Sandra termelődött a harmadik pad nevezetű univerzumban, mert előbbi nem mondott le arról, hogy embertelen pózban szekírozzon, és kiszorítsa a vért a pucámból. (Pedig ilyet nem szokás csinálni a nyelvszótárban. Hülye valóság.)

A tanár feláll, beszedi a lapokat, majd villámgyorsan elviharzik, gondolom, várja egy újabb izgalmas szülői... Civilben. Mindegy, nem ártom bele magam, sőt jobb, ha követem példáját, és én is...

- Hová mész... Drauss – dorombolja egy hang mellettem, és egy fél secondra átfut rajtam a lehetőség, hogy Severus nagyon megbocsátott.

- Öhm... az udvarra?

- Rossz válasz. – Előhúzza a pálcáját, és határozottan az ajtóra mutat. – Indulás.

- Csak nem akarsz megátkozni? – kérdezem udvariasan. De olyan udvariasan, hogy csikorognak tőle a szekrények.

- Tényleg, Snivellus... Ugye nem? – érdeklődik mellettem Sirius, kábé hasonló stílusban, mint McGalagony oktathatná a fogpaszta-mosolyt. Kissé undorodva, de annál parodisztikusabban.

Vagyis, Siri vigyorog.

- Ez csak ránk tartozik – mondja hidegen Sev, de érzem, hogy kezd elbizonytalanodni. Vegyünk be egy harmadikat is?...

- Talán nem kéne... – Ér mellénk James is. Touche. Mindeki engem akar megvédeni, ez olvasztó. Ja nem, Sev nem. De lehet, hogy ő is olvasztani akar, ahogy a pálcája tartási szögét nézem.

- Baszd meg, Drauss, téged már megátkozni se lehet, ha tönkreteszed az ember felmérőjét? – sziszegi dühösen Sev (és igen, ebben egy csomó sz volt, még dühében is tud hozzá illő szavakat válogatni).

- Nem is tettem tönkre! – előzöm meg a helyzetet és védekezek, pedig még nem is olvasztott. Meg én se bírtam olvadásra. Én jéghegyem. Tuti K-t kapok.

- Erről inkább ne vitatkozzunk.

- Mi lenne, ha eldöntenétek végre? – kérdezi határozottan Sirius. – Mi csak szeretnénk péppé verni Snape-et, ha megfelelően dönt.

- Úgy, szerinted az a megfelelő döntés, ha megátkoz engem? – háborodom fel látványosan, hátha szerződtet valaki a Broadway-ra.

- Öhm... a láncreakció szempontjából fontos – elmélkedik említett exem. (Mennyi E! Mint Elfogadható! ) – De tudod, mit? Megelőlegezzük a döntését, és már azelőtt megátkozzuk, hogy hozzád érne.

- Arról nem volt szó, hogy hozzám is ér. Tudod, az átkok messziről is hatnak...

- Ezt meg hol tanultad, Sandra? – lepődik meg látványosan James. (Ahá, ki akar ütni a színésznőválogatásból!) – Valójában minden átok előtt jóóó szorosan érintkezni kell.

- Kösz a jótanácsot. Hallod, Sev? – örvendezem, de amint a hűlt helyére pillantok, rájövök, hogy nincsen rajta. Bármily meglepő, de Siriusék képesek nem észrevenni, hogy Sev szublimált, ha szóval tartom őket. Én meg... azt meg tudjuk. Szóval elolvadt vagy angolosan távozott a jéghegyem. Ja, félig átsütve. Nem csodákozom rajta, hogy elolvadt, magára vessen. Négy fal között grillezni!

- Asszem tárgytalan – vonjuk le a konklúziót mindhárman. Sirius örök bosszút esküszik, ami szerintem kicsit túlzás egy ilyen affér után. (Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy ha beleszakad is max csak 150 évig él.) James meg simán elbambul. Biztos azért, meg megmozdult Lucius.

Na jó, nem vetítem ki az érzéseimet, nem és nem. Lehet, de csak lehet, hogy Evanst nézte. De csak azért, mert járnak. És egy kicsit talán azért is, mert Evans Lucius mögött áll.

* * *

- Pettigrew... E! Potter... K! - Nem a K...urva életbe, annyira azért nem durva Roxfort jegyrendszere... - Rosier: V, fiam, maga nem tanult, de jól improvizál! Rostand: E, maga inkább költő lesz, ahogy látom... Snape... T, és délután várom az irodámban.

Tudják, mi a durva, és nem a jegyrendszer? Engem is! Akkor most heteró vagy nem?!

Egyébként, ha Sevet bekéreti az irodájába, az még nem bizonyít semmit. Egyik irányba sem.

Nos, hagyjuk az izgalmas órát, ahol megannyi ember jó jegyet kapott except me, ugorjunk inkább a karakteresen kellemetlen részekre. (Bocs a vágásért, kedvem Naplóm, de ha eladom a filmjogokat, valaki úgyis megnyirbál majd. Hollywoodban kicsi a költségvetés.) Délután már ott álldogáltunk egy félsötét (vagy félvilágos, a megnevezés büntetésfüggő) folyosón a biroda előtt. Én még esernyőt is hoztam, mert állítólag ez a pali folyton a Rengeteg szélén tartja a büntetőit, akkor meg már véletlen se ázzak el.
Sev úgy nézegetett, mint egy gyapjas báránykát, amit előbb megnyír, aztán megpróbál tejet facsarni belőle (ami nem fog sikerülni), majd felvágja és megeszi, a szemeit meg eladja üveggolyónak. De az is lehet, hogy túlzok, és csak a patáimat fogja bevonni kátránnyal és átalakítani kalapáccsá. Nade mi lesz a bőrömmel?! Semmi Loreal?!

Ilyen kellemes hangulatban merengtem, amit társam bizonyára élvezett, mert lelketlen, gonosz szadista, aki sosem engedi, hogy ingyen puskázzanak róla, és... nyílt az ajtó, tárámm, mehetünk büntetőmunkára. (Újabb vágás, next chapter. )

Mért van az, hogy az agyamba újra meg újra az a kép tolul, ahogy Sev elégedetten a kezébe fogja a tőrt és engem méreget? Azon kívül, hogy mellettem áll persze. Valami egykoron-élő-most már-nem-nagyon dolgot kell bőrtelenítenünk, és rávennünk, hogy ne bűzölögjön annyira. És mivel a tanár rendes és nem akar vérontást, még kettesben is hagy minket. Egy hulla, egy kicsapatás, már előre látom. De legalább nem engem fognak a szüleim szétszabdalni, amiért nem tehetem le a R.A.V.A.SZ.-t.

Na mindegy. Minden rosszban van valami jó. De Sevben mi a jó, Lucius ujja? Áh, mindig elfelejtem, hogy az apjával járt. A fiatalabb tabu. Hála Merfoynak. (A francba, mindig így sikerül, én Merlint akarok, de sose megy.)

- Nos? – Sev oldalra néz, és most pont úgy néz ki, mint egy sólyom. Sasorral. Hibrid madár, piszok veszélyes.

- Nos – felelek meg készségesen. A franciák is azt válaszolják a ça vá-ra, hogy ça va.

- Akár az életedbe is lefogadtam volna, hogy ezt fogod mondani – mondja a félignyúzott görénynek.

- Ezek szerint nem akarsz megölni? – reménykedem.

- Csak nem akarhatom egyedül végigcsinálni az egész büntetőmunkát – kedveskedik az életösztönömnek.

- Szóval haladékot kapok. – Nem kérdezem, megállapítom, mivel gondolatban nem tettem oda a kérdőjelet mellé. Remélem, Milos Forman helyesen szervezi majd meg az intonációt ennél a résznél. Feltéve, ha ő rendezi meg a filmemet. Lehet, hogy Hitchcock. Főleg, ha így folytatjuk. Sasorr...

Severus egy erőszakos mozdulattal megszabadítja a görényt valamitől, ami annó még az övé volt, és érdekes módon nem a görény rémül meg ettől, hanem én. Kezdek megijedni, pedig félni jobb.

- Mit akarsz cserébe? – kérdezem rendkívül ötletesen. Lassan elmosolyodik. Sötéten. Vagy félvilágosan. Ilyen gyorsan még nem hódítottam meg pasit.

- Azt hiszem, ez tetszeni fog, Sandra. Nekem fog tetszeni – mormolja elégedetten.

Már húzódnék közelebb hozzá, hisz még sohasem csináltam nyálkás sárkánybőr kesztyűben, de a tekintete megállít.

- Csábítsd el Mr Brentet – csapja le a labdát. Ha tudtam volna, hogy tud teniszezni, soha nem állok vele szóba. – Vagy legalább tudd meg, igaz-e, hogy meleg. Talán, ha az, mégis ellen tudna állni a csábodnak, és én sosem kérek lehetetlent... kivéve, hogy gondolkozz előtte.

Elmerengek. Asszem ezt kérte. – Ezért kirúgathatnak – mondom végül. – És különben is hülyeség.

- Nekem meg fontos volt, hogy kitűnő legyek SVK-ból – von vállat Sev. – Késő bánat.

- Legalább megérte volna... – sóhajtok fel. – De nem, nekem is muszáj volt Trollt kapnom!

- Nem túl jó előjel a csábítási hadműveleteidhez – mosolyog rajtam Sev. – Nem úgy tűnik, mintha Brent kedvelne.

- Mit kérsz bizonyítéknak? Remélem, nem anyagmintát. Bármi kell is a bájitalaidhoz, szerezd meg a hálókörletetekben, jó?

- Mért nem bízol bennem? – mereng Sev. – Hm. Ha meggondolom, az tényleg katasztrófa lenne. – Kis szünet, talán még ő is fontosnak tartja, hogy levegőt vegyen. – Videófelvételt.

- Azta! A kis dög! – fortyanok fel. Forty. Kéne ilyen átok. – Ezért több évet kaphatok! Most már nem elég a kicsapatás?

- Bármilyen videót, Drauss. Nekem elég, ha rejtekhelyről felveszed, ahogy enyeleg a szülőkkel. Csak könyörgöm, használd az eszed... legalább az egyik felét!

- Mit értesz enyelgésen? Ezt fontos tisztáznunk, mielőtt megöletem magam a dementorokkal. – Ó igen. És az nem lesz egy vajsörszagú csók.

- Bájolgást. Még itt sem ragaszkodom a szexhez. Ma nagyon rendes vagyok – néz el mellettem kissé csodálkozva.

- Mi van, ártatlanság bájitalt ittál vagy mi? – kérdezem gúnyosan. Hogy imádom, hogy ilyen rendes velem.

- Drauss. Nincs olyan bájital. És azt hiszem, nem kell tovább beszélgetnünk, már mindent tisztáztunk. – Ezzel odafordul a következő görényéhez. Iszonyú nézni, amit a hasonmásaimmal művel. (Csak nekik ingyen volt a bunda – bár ahogy most elnézem, inkább kölcsön.)

* * *

Hát itt vagyunk. Videóra vettem, ahogy az idősb Mr Malfoy kétértelmű dolgokat mond Mr Brentnek, Mr Brent pedig egyértelmű dolgokat neki (biztos nem sokat nézett ki belőle). Snape boldog. Én boldog vagyok. És Mr Malfoy boldogtalan, mert valami vadbarom időzített csótánycsokrot küldött neki valamelyik minisztériumi beszéde közben. Az önetetős fajtát.

Úgy érzem, Sev nem mond el nekem mindent. És nem is ír le mindent, mert továbbra sem enged puskázni. Sőt nem is ülhetek mellé. De mégis virulok, mert egész olcsón megúsztam az egészet – csak elbújtam a segédeszköz-szekrényben a tanteremben, és megvártam, míg azok ketten kettesben maradnak szülői után. Ki álmodhatna ennél szebb véget egy mardekárossal való vitának?

Csak azt tudnám, mi a fenének pont ezt kérte tőlem? Sokkal nehezebbet is kiszabhatott volna.

VÉGE